top of page
fahéj.jpg
Névtelen terv (16).png

Színházi közösség

közös programok, évi két Fórum feszt

Mindenkinek szüksége van egy közösségre, ahol kikapcsolódhat, és ahol önmaga lehet.

A Fórum színházi közösségbe jelenleg három féle impró formáció, négy zárt csoport, az aktuális workshop-sorozatok csoportja és a heti nyitott alkalmak játszói, szóval rengeteg izgalmas ember jár. Ráadásul tizenegyedik éve jönnek hozzánk felnőtt emberek játszani.

Az impró előadásaink utánra mindig közös ünneplést szervezünk, minden hónapban, hogy azok is találkozhassanak egymással, akik másik csoportokba járnak, ősszel és/vagy tavasszal kirándulni megyünk együtt, azokkal, akiknek van kedve, és évente két Fórum fesztivált szervezünk, februárban és júniusban, ahol a zárt csoportok bemutatják az elkészített előadásaikat, és utána megünnepeljük egymást, együtt.

x. Fórum Fesztivál

Az évadaink két legnagyobb eseménye mindig a két Fórum fesztivál, ahol a két kifutó Zárt csoportunk bemutatja közös munkájuk gyümölcsét, egy-egy általuk kitalált és készített rögzített improvizáción alapuló színházi előadást. Ezúttal a tizedik Fórum fesztiválra várunk titeket sok szeretettel!

11. évad COVEREK (56).png

FSZK csoport

Csatlakozz be a facebook csoportunkba, hogy előbb értesülj a programjainkról és a lehetőségekről, és te is tudj közös programot kezdeményezni!

ismerj meg minket jobban!

bottom of page