top of page

KöSzi - Közösségi Színházi csoportok

13.évad köszi honlapra.png

Együtt alkotunk magunkból

Az, hogy kik vagyunk, mindig egy kicsit azon is múlik, kikkel vagyunk. Ebben a csoportban van idő és tér elmélyülni saját magunkban, egymásban, megkeresni a közöset, a különbözőt, és sok-sok játékon keresztül megtalálni azt, amit közösen alkotunk magunkból.

Szabad kísérletező folyamat

A színjátszás sok féle különböző módszerével ismerkedhetünk meg, elmélyülhetünk abban, ami jobban érdekel - hang, test, kép, szimbólum, karakter, dramaturgia, ön- és társismeret, szöveg...

Rögzített előadást készítünk

Végül megegyezünk egy előadásvázban, jeleneteket készítünk, rögzítjük és rendezzük az előadás részleteit és elemeit, amíg össze nem áll a nagy mű - mit aztán színpadra rakunk a nagyérdeműnek.

Az első két alkalom nyitott és kedvezményes,

a csoport utána bezárul.

A csoporthoz csatlakozásnak semmilyen előfeltétele nincsen, nincs szükséged semmilyen előzetes tudásra vagy tapasztalatra.

A próbák minden héten kedden fél 7 és fél 10 között vannak, kivéve az ünnepnapokat és a két hetes téli szünetet.

​

Az utolsó szakaszban egy hétvégi két napos intenzív tréning is a folyamat része.

Az első két alkalom ára kedvezményesen

6000 Ft/alkalom, ekkor csatlakozhatsz még a csoporthoz.

​

Utána havonta,

10 x 36 000 Ft

részenként fizetheted be a folyamatot,

aminek egy két napos intenzív hétvége és egy bemutató előadás is a része.

Fontos infók

Korábbi résztvevőink élménybeszámolói:

Eddigi KöSzi csoportjaink

4.png

[Jelenlegi keddi csoport]

bemutató: 2027.06.19.

​​

Bálint Nóra, Finszter Anna, Fuhl Dániel, Herbert Zsófia, Hoványi Dóra, Kása Eszter, Kincses Veronika, Kovács Tünde, Kőrösi-Fehér Hajnalka, Siliga Bernadett

​

Trénerek: Csizmadia Ildi és Zömbik Zsófi

Crika.png

Cirka

bemutató: 2026.06.20.

​​

A csoport tagjai:

Csendes Dávid, Juhász Zsófi, Kispál Viktor, Máthé Marcsi, Orosvári Emese, Peringer Szilvi

​

Trénerek:

Botka Ákos és Katona Tünde Virág

_DSC0784.JPG

Romlatlan előéletek

bemutató: 2026.01.31.

​​

A csoport tagjai:

Csernák Tamás, Szepesi M. Márk, Ivánchich Nándor, Rácz Anna, Szabó Dóra, Galgóczi Ferenc, Válint Zita, Pál Tímea, Rosta Zoltán, Tihanyi Anita, Veszprémi Anton

​

Trénerek: Botka Ákos és Zömbik Zsófi

IMG_20240924_213512387_AE.jpg

Valahol Félúton

bemutató: 2025.02.15.

Lehetne jobb?

​

Az előadás szereplői:

Galgóczi Ferenc, Nagy József, Papné Révész Adrienne, Szabó Dóra, Szédeli Erna, Válint Zita, Váradi Melinda, Veszprémi Anton

​

Trénerek:

Botka Ákos és Patócs Viki

HA csopikép.png

Kényszerpályáink

bemutató: 2024.06.15.

Kívülről, vagy belülről vagyok kényszerpályán?

​

Az előadás szereplői:

Csernák Tamás, Garamvölgyi Éva, Garancsy Borbála, Halász Péter, Janák Kinga, P. Dávid, Pongrácz Eszter, Szécsi Judit

​

Trénerek:

Montvai Hanna és Krámli András

Forum_Stark_30.JPG

Lift, Aknák, Szerelmek

bemutató: 2024.06.15.

Amikor azt hiszik, senki nem látja őket, akkor viszont kiderülnek a titkok...

​

Az előadás szereplői:

Elblinger Zsuzsanna, Farkas Krisztina, Fodor Flóra, Gombkötő Ildikó, Kemény Gergely, Őri László, Pirik Zsolt, Szabó Julianna, Szegedi Csilla, Tóth Lívia

​

Trénerek:

Kisgyörgy Niki és Schefcsik Orsi

FORUM_Stark_45.jpg

Harmónia Hotel

bemutató: 2024.02.24.

Mi az, hogy harmóniában lenni?

​

Az előadás szereplői:

Cseh Nándor, Czeglédi Barnabás, Flores Bianka, Gecse Flóra, Ignátkó Bence, Kovács Norbert, Laczkó Andrea, Major Boldizsár, Mészáros Tamás, Pál Tímea, Szinnai Krisztina

​

Trénerek:

Csizmadia Ildi és Zömbik Zsófi

FORUM_Stark.jpg

Sorsok(k)

bemutató: 2024.02.24.

Hogy lehet túllépni a múlton, és megtalálni az új utunkat?

​

Az előadás szereplői:

Baradlai Rita, Berényi Judit, Dóra Fruzsina, Kós Ágnes, Mindák Cecília, Murányi Irén Mira, Scharnitzky Miklós, Süke Éva

​

Trénerek:

Botka Ákos és Sági Soma

WIK02506.jpg

Te mitől (f)élsz?

bemutató: 2023.06.17.

Mitől érzed úgy, hogy tényleg élsz?

​

Az előadás szereplői:

Budai Benjámin, Faragó-Kovách Eszter, Hajdu Orsolya, Hasznosi Nikoletta,

Dr Parti Mónika, Pásztor Ildikó, Pongrácz Eszter, Rácz Margaréta,

Száyer Ildikó

​

Trénerek:

Kisgyörgy Niki és Montvai Hanna

WIK03508.jpg

Változás-ok?

bemutató: 2023.06.17.

Tudok-e változtatni a helyzetemen? Mi történik, ha elfogadó vagy elutasító a környezetem?
 

Az előadás szereplői:

Anderson Gabriella, Babati Anna, Bátori Zsanett, Berkics Zsuzsanna, Dr. Burus Henrietta Virág, Földi Tünde, Gebei Edit, Németh Nóra, Pop István, Sebők Viktória, Soós Bernadett, Susanits Andrea és Zentai Ágnes


Trénerek:

Patócs Viki és Sági Soma

333567896_968757431135014_5595356617657563564_n.jpg

ÉlésKarma

bemutató: 2023.02.25.

Megfigyelted már, milyen mintákat másolsz? Melyek azok a dolgok amiben olyan vagy, mint a felmenőid?

​

Az előadás szereplői:

Almási Péter, Bata Timi, Bozzai Dániel, Dárdai Daniella, Fehér Judit, Fekete Éva, Fraller-Csetényi Erika, Göröcs Nándor József, Lengyel Zsófi, Németh Andi, Váczi Zoltán, Ványik Ildikó

​

Trénerek:

Csizmadia Ildi és Sági Soma

WIK02918.jpg

Hosszú lépés

bemutató: 2022.06.25.

Mennyire befolyásolják döntéseinket a viszonyok, amelyekben élünk?

​

Az előadás szereplői:

Ács Vilma, Balázs Eszter, Csabai Melinda, Kovács Viktor, Nádor Attila Richárd, Schiller Katalin, Szalai Judit, Udvardi Dorottya

​

Trénerek:

Áron Dávid és Viczay Zsuzsa

WIK01540_edited.jpg

Színező

bemutató: 2022.06.25.

Te is más vagy, de te sem vagy más - vagy tényleg ennyire különbözünk egymástól?

​

Az előadás szereplői:

Alfonso Dániel, Budai Benjámin, Dr. Parti Mónika, Kovách Eszter, Hajdu Orsolya, Huszár Anetta, Jenei Gyöngyvér, Kaiser Miklós, Lélfai Gyöngyvér, Molnár Ádám, Neumann Mihály, Rácz Margaréta, Tóth Ágoston, Veres Judit

​

Trénerek:

Kardos Szása és Patócs Viki

ERD_3618.jpg

4 ember -> 4 ember

bemutató: 2022.02.26.

Mi történik akkor, amikor a régi minták felbomlanak, de az új még képlékeny és nem nyújt biztos kapaszkodót?

​

Az előadás szereplői:

Andrásfay Endre, Bakos Júlia, Bognár Gábor, Hodovány Zsolt, Höwler Izabella, Jade Ducretot, Lajos Bernadett, Loboda Vivien, Rózsavölgyi Dorottya, Svantek Dominika, Szőnyei András

​

Trénerek:

Csizmadia Ildi és Sági Soma

Fórum Fesztivál_20210626 (83 of 181).jpg

#sohasemkéső

bemutató: 2021.06.26.

Az újrakezdés ezerféle arcával szembesülünk életünk során. Mikor érdemes újrakezdeni?

​

Az előadás szereplői:

Csirik Márton, Halmos Dániel, Horváth Tamás, Kisgyörgy Nikoletta, Nyéky Miklós, Fabien Snauwart, Wollner Mátyás,Zsák Tamás

​

Trénerek:

Kardos Szása és Viczay Zsuzsa

csa.png

SZERDAI CSOPORT

bemutató: világjárvány miatt elmaradt

2020-ban indult szerdai zárt csoportunk sajnos a covid világjárvány korlátozásai miatt előadás nélkül fejezte be folyamatát.

​

A csoport tagjai:

Bálint Nóra, Kis Erika, Lukács Éva Fruzsina, Metál Ádám, Muhi Éva, Nagy Nikolett, Stekler Tamás, Tóth Zsuzsanna

​

Trénerek:

Csizmadia Ildikó és Frigyik Aldó

od.png

HÉTFŐI csoport

bemutató: világjárvány miatt elmaradt

2020-ban indult hétfői zárt csoportunk sajnos a covid világjárvány korlátozásai miatt előadás nélkül fejezte be folyamatát.

​

A csoport tagjai:

Bauer Flóra, Éliàs Anna Júlia, Félix Dóra, Jakab János, Karsai Tamás, Kutfej Molly, Schiller Katalin, Tóth Annabella, Tóth László, Tömöri László

​

Trénerek:

Áron Dávid és Schefcsik Orsi

oj.png

HÉTFŐI csoport

bemutató: világjárvány miatt elmaradt

2019-ben indult hétfői zárt csoportunk sajnos a covid világjárvány korlátozásai miatt előadás nélkül fejezte be folyamatát.

​

A csoport tagjai:

Czine Gréta, Csák Andrea, Félix Dóra, Hegedűs Ervin, Juhász-Sponga Beáta, Koncz Ádám, Kovács Kristóf, Lengyel Zoltán, Madár Dóra, Moravcsik Dóra, Nyéki Miklós, Szilágyi Péter

​

Trénerek:

Gazdag Jutka és Schefcsik Orsi

hsz2.png

Tejes káosz

bemutató: 2019.06.21.

Talán alakulhatott volna másképp is. De az ő történetük így alakult.

​

Az előadás szereplői:

Áron Dávid, Cseh Szilvia, Štefan Krakovský, Sági Soma, Patócs Viktória, Tóth Angéla

​

Trénerek:

Kardos Szása és Montvai Hanna

uSLiNiEP.jpeg

Pár kapcsolat

bemutató: 2019.06.14.

Ha őszintén szembe merünk nézni egy akadállyal az már megoldás lehet, vagy csak az első lépés a megoldás felé?

​

Az előadás szereplői:

Avarkeszi Kati, Kepics Zsanett, Kovács Dorottya, Kubitsch Róbert, Márczi Anna, Nagy Anikó, Székely Ilona, Verbényi Zoltán

​

Trénerek:

Csizmadia Ildikó és Huszka Levente

hsz1.png

Fájdalommentesen

bemutató: 2019.06.08.

Az élet folyamatos és sokféle búcsúkból áll. Lehet álarcok nélkül élni? Van remény.

​

Az előadás szereplői:

Bujk Zsuzsa, Krámli András, Liptai Lívia, Mátrai Nóra, Mészáros Zoltán, Válóczy Balázs, Zömbik Zsófia 

​

Trénerek:

Kardos Szása és Montvai Hanna

hcs.png

Keddi Konszern

bemutató: 2018.03.28.

Csodás álmok jönnek, hiszen van egy sziget valahol. Valahol, ahol bármi megtörténhet.

​

Az előadás szereplői:

Erdélyi Balázs, Farkas Laura, Máté-Tóth Anna, Nagy Gábor, Szécsényi-Farkas Vid, Szigeti Gergő, Szőke Károly

​

Trénerek:

Csizmadia Ildikó és Montvai Hanna

ovl.png

Help

bemutató: 2018.03.28.

Gyönyörű, csinos, okos… és mégis egyedül van, de már két éve! És úgy csinál, mintha ez így rendben lenne!

​

Az előadás szereplői:

Domonkos Réka, Marosvölgyi Niki, Nagy Viktor, Ruzsa Gábor, Sipos István, Tamás Lili, Timár Attila

​

Trénerek:

Schefcsik Orsi és Vojtek Ildikó,

valamint Huszka Levente

Ha kipróbálnád a játékot... (3).png

Kettty

bemutató: 2016.06.09.

Te normális vagy?

​

Az előadás szereplői:

Berkes "Berci", Botka Ákos, Frigyik Aldó, Huszka Levente, Kardos Szandi, Németh Barna, Viczay Zsuzsa, Vojtek Ildikó

​

Trénerek:

Benedek Gyuri és Montvai Hanna

11014954_880830108621216_631063343903588.webp

NEM

bemutató: 2015. 07. 13.

Előadásunk mesei keretben vizsgálja a társadalmi nemi szerepeket.

​

Az előadás szereplői: Borbás Gergő, Danyi Bálint, Tulkán Viktória,
Viczay Zsuzsa, Vojtek Ildikó

​

Trénerek:

Benedek Gyuri és Montvai Hanna

Fórum Kulturális Egyesület | 1138 Budapest, Népfürdő utca 17/F. 4.em 16.| 18946725-1-41

Efeszká Színházi Kft.| 1138 Budapest, Népfürdő utca 17/F. 4.em 16.| 32273841-1-41

bottom of page