top of page

Három Lépcsős Csoportok

Fórum sötétzöld embléma

minden kedden 18.30-21.30 között a Bakáts térnél

Ebben a csoportban együtt megyünk át a három lépcsőn, hogy az egymás megismerésétől a közös téma megtalálásán át az ti játékaitokból rögzített előadást készítsünk, összesen 35 alkalom és egy hétvége alatt.

A következő Három lépcsős csoportunk próba alkalmai március közepén lesznek.

Kedd esténként 18.30-tól a Bakáts térnél, Botka Ákos és Zömbik Zsófi vezetésével.

12. évad COVEREK (30).png

1. Lépcső

április 1.-július 8.

Ebben a blokkban megismerkedünk egymással, csoportot, közös normarendszert, alapszabályokat alakítunk. Ön- és társismereti és kommunikációs fókusszal használjuk a drámát, és megismerkedünk különféle alkalmazott színházi módszerrel. Megalapozzuk a később szükséges képességeket.

2. Lépcső

szeptember 9. - október 28.

Ebben a blokkban kiválasztjuk azt a közös témát, ami a csoport tagjait együtt érdekli, mozgatja. Megkeressük a kérdéseinket, gondoaltainkat. A téma mentén aztán elmélyülünk, kifejtjük az alszempontjait, megvizsgáljuk különböző szemszögekből, megvizsgáljuk, mások mi mindent mondtak már és mit nem mondtak még róla.

3. Lépcső

november 4. - február 3.

Ebben a blokkban történik az előadás összeállítása, rögzítése, próbálása. Ebben a blokkban van egy intenzív hétvége is, szombat-vasárnap, van egy helyszíni technikai próba és egy néhány néző előtt játszott főpróba, egy fotózás és marketing anyag készítés, maga a nagy fellépés, és az előadás után egy záró alkalom is.

Mindegyik lépcsőfok után eldöntheted, hogy folytatod-e a kövekezővel.

Összesen 2 próba alkalommal döntheted el, hogy elköteleződsz-e a folyamathoz.

A következő próba alkalmak március 18-án és 25-én lesznek.

A folyamat három lépcsőből áll, midnegyik blokk végén eldöntheted, hogy mész-e tovább a következőre.

Út közben már nem lehet becsatlakozni.

A próbák minden héten kedden fél 7 és fél 10 között vannak, kivéve az ünnepnapokat, a két hetes téli, és a hat hetes nyári szünetet.

Az utolsó blokkban egy hétvégi két napos intenzív tréning is a folyamat része

A 3 órás próba alkalmak ára 6000 Ft/alkalom,

utána havonta,

8 x 40 000 Ft

részenként fizetheted be a folyamatot,

vagy tömbösítve.

Fontos infók

Korábbi résztvevőink élménybeszámolói:

Eddigi csoportjaink

Fórum Kulturális Egyesület | 1096 Budapest, Haller utca 15. 3.em. 6.| 18946725-1-43

Efeszká Színházi Kft.| 1096 Budapest, Haller utca 15. 3.em. 6.| 32273841-2-43

bottom of page